Csizmadi Imrénél jártunk Bugyi községben, Pest megyében, ahol a Csizmadi Farmon családjával közel 300 hektáron gazdálkodnak. A Csizmadi Farm nevezetessége egy egyedülálló növénykultúra: 5 hektáron foglalkoznak bazsarózsatermesztéssel egyedüliként Magyarországon. A Csizmadi Farm azonban nem csupán a bazsarózsák kapcsán lehet érdekes az olvasók számára, de előremutató öntözési terveik miatt is figyelemreméltó a család gazdálkodása.
A 300 hektáron elterülő gazdaság területeiből 120 hektárt öntöznek, mely így 120 hektár intenzív zöldségtermesztést jelent. A termesztett zöldségeket elsősorban friss piaci illetve áruházi értékesítésre termelik.
Öntözéshez főleg a Bauer termékeit használják. Régóta dolgoznak már a gazdaságban Bauer Rainstar öntöződobok, melyek a zöldségfélék öntözését végzik. 3 éve kezdődött el az öntözésfejlesztési projekt, hiszen elkezdték telepíteni a center-pivot rendszereket is, melyekkel nagyon meg vannak elégedve. Ezek előnye, hogy nem igényelnek kézi munkaerőt, távfelügyelettel vezérelhetők, ami igazán fontos egy a zöldségtermesztésben gyakran jelenlévő kritikus időszakok alatt, amikor minden kézre szükség van.
2015-ben vették meg az első Bauer gépüket, ami egy Bauer Rainstar öntöződob volt. Ez volt az első új Bauer öntözőberendezésük, hiszen volt előtte két használtan vásárolt öntöződob is, melyeket azóta lecseréltek újabbra.
„Más dobokkal összehasonlítva én úgy gondolom, hogy sokkal nehezebb a Bauer Rainstar öntöződob, mint egy általános, mondjuk olasz gyártású öntöződob, teljesen más a támasztóláb által bezárt szög is, így az olaszokhoz képest a Bauer sokkal stabilabb. Ha konzollal öntözünk, ennek nagy jelentősége van, mert sokkal kisebb az esélye a borulásnak, és a gép is sokkal stabilabban tud vele mozogni.”
Csizmadi Imre - Csizmadi Farm
Az, hogy mikor milyen öntözést választanak, azt nagyban befolyásolja a talajadottság, jellemzőek a homokos területek, de Bugyi és környékén rendkívül heterogén a talaj területi összeállítása, például vannak kötöttebb talajok is. A Rainstar öntöződobok vezérlése tökéletesen alkalmas ezek differenciált öntözésére, hiszen beállítható, hogy a kötött talajokat kevesebbet, míg a homokos talajokat többet öntözze.
Minden kultúra mást igényel – burgonyában előnyben részesítik a konzolt, ugyanúgy mint az öntöződobot egy vízágyúval, viszont egy kelesztett kultúrában már jobban preferálják a mikroszórófejeket vagy az alacsony víznyomáson működő, enyhe esőt adó centereket. A center esetén nincs választási lehetőség, de minden egyéb esetben a növénykultúra indokolja azt, hogy milyen öntözési módszert használnak az adott területen.
„Három évvel ezelőtt üzemeltük be az első center-pivotunkat, azóta már sikerült a másodikat is üzembe állítani, és reméljük, hogy nem ez lesz az utolsó. Amikor megvettük a Bauer gépeket, a SmartRain szolgáltatást már akkor megvásároltuk hozzá. Jelentősen megkönnyíti az ember életét, hogy otthonról is tudja látni, indítani az öntözést. Pontosan tudjuk, hogy hány mm-t juttatunk ki mennyi idő alatt, és hogy hol jár a gépünk. Nagyobb gépek, centerek esetén a kör egyes cikkeiben lehet az egyes munkafázisokat előre tervezni, így az egyik felén még tudunk műtrágyázni, permetezni, míg a másik felén már öntöz a gép – sorolja Imre a rendszer előnyeit.”
Alsónémedin, Ócsán és Bugyin szinte minden gazdálkodó öntöz, a környéknek a jellegzetessége, hogy ledugunk a földbe egy vascsövet, és öntözhetünk. Ellenben a terület vízügyi minősítése rossz, ezért nincs lehetőség pályázati források igénybevételére. Így minden öntözési beruházást saját erőből kell megvalósítani a környéken gazdálkodóknak.
Ennek ellenére a Csizmadi Farm terveiben továbbra is szerepel, hogy fejlesszék az öntözést és egyre több területet vonjanak be öntözés alá. Amennyiben lehet, ezt center-pivotok kirajzolása mellett tennék meg, de ha ez nem működik, akkor még több Bauer Rainstar öntöződob vásárlásával és működtetésével.